38.bejegyzés-Programsorozatok kifulladásig

A tegnapi napomat a szórakozás jellemezte. De még mennyire, talán életem legjobb és legmozgalmasabb napja volt : ) . Anno mikor Somával beszélgettünk facebookon feljött, hogy mindketten szívesen mennénk az állatkertbe, erre egy hirtelen ötlettől  vezérelve kitaláltuk, hogy akkor elmehetnénk valamikor. Így aztán délelőtt 10-kor találkoztunk a központi megállóban. Egész héten azt vártam, hogy végre láthassam Somát, de minél közelebb voltam ennek eléréséhez, annál jobban féltem. Kicsit izgultam, és legszívesebben félúton visszarohantam volna (Gyávaság? Á, dehogy…). A másik félelmem az volt, hogy mivel csak egyszer láttam, nehogy ne ismerjem fel. De mire leszálltam a buszról, egyből megláttam, így minden félelmem eltűnt. Köszöntem neki, majd fél oldalasan átkarolt, és… Nem csinált semmit. De komolyan. Nem tudtam, hogy ez most milyen üdvözlésforma lehet. Ölelés, 2 puszi, 3 puszi? Végül a 3 puszi verzió lépett érvénybe, bár kissé furán jött ki az egész, így belegondolva viccesen nézhettünk ki  :D . Éppen ezen voltam fennakadva, amikor elém nyújtott egy (vörös!) rózsát, mondván, ezt nekem hozta. A történethez hozzátartozik, hogy mesélte, hogyha találkozik egy lánnyal mindig visz neki virágot, és volt már félreértés belőle, mert nem mindig volt barátságnál több szándéka. Már akkor is mondtam neki, hogy csak olyannak vigyen virágot, aki tetszik neki, és végül igazat is adott nekem. Akkor miért csinálja ezt velem is? Nem szeretnék én is úgy járni, mint a csaj, mert az elég kínos lenne. Na, mindegy. Szóval nagyon aranyos gesztus volt és soha nem örültem még így ajándéknak, de mondtam neki, hogy tudja, mit gondolok a virág adási mániájáról, mire azt mondta, hogy szeretett volna meglepni. Kis cuki :D  Szóval megindultunk és próbáltunk a célponthoz eljutni.  Sajnos elég messze lakunk egymástól, így csak én vagyok Miskolchoz közel (így is fél órára onnan), a városba járok suliba, hetente 5 napot biztosan ott töltök, mégsem tudtam, hogyan juthatnánk el az állatkertig. Egyeseknek ez meglepő lehet, de akik jól ismernek, azok tudják, hogy nálam ez a normális, máskülönben már aggódnának értem. Szóval végül ketten megoldottuk és nem is volt nehéz odatalálni (mivel egyszer sem tévedtünk el :D ). Odafelé villamossal mentünk, és szerencsére már kezdettől fogva volt miről beszélni, és sosem akadt el a beszélgetés, pedig ha az ember minden nap facebookon kommunikál a másikkal, akkor ez könnyen előfordulhat. Talán az elmúlt időben most sütött legszebben a nap, így jó időt fogtunk ki. Beálltunk a kasszához és mikor elővettem a pénztárcámat nem hagyta, hogy kifizessem a jegyet. Egyszerűen bármit csinált az mindig figyelmes volt, és mindig a kedvemben járt. Az állatkert, mint ötlet, igen jónak bizonyult, ugyanis nagyon egy szinten voltunk a ketrecen túli állatokkal, főleg a majmokkal… :D Mindketten maki mániásak vagyunk, így folyton azzal hülyültünk, hogy kicsempészhetnénk egy párat, de sajnos nem sikerült. Na, majd legközelebb…. :D Kellemesen elfáradtunk, felmentünk egy kilátóra és néztük a tájat. Semmi különös nem történt, csak beszélgettünk, mégis ott, abban a pillanatban szívesen megállítottam volna az időt. Sőt, valójában volt még egy pár ilyen pillanat. Amikor a majmokkal szórakoztunk, mikor visszafelé sétáltunk, vagy elfáradva leültünk és a vállára dőlve pihentem. Ő pedig felém biccentette a fejét. Látta, hogy kezd hűvös lenni és fázok. Az ő keze pedig megint olyan jó meleg volt. Rátettem a kezem az övére, és teljes nyugodtságot éreztem. Ujjait az enyémhez kulcsolta. Deja vu, pont mint az után a bizonyos buli után, csak éppen már sokkal több mindent tudtam róla, és jobban is kedvelem. Nem szóltunk egymáshoz, mégsem volt kínos a csend. Csak néztük a téren a madarakat, és bár valóban kezdett hűvös lenni, eszünkbe sem jutott volna hazamenni. 4 óra környékén azonban már tényleg fáztunk, és mivel már nem 5 perce ültünk a hidegben jobbnak láttuk, ha hazamegyünk. Kissé fáradtak voltunk a sok séta után, Soma pedig bulizni volt előtte nap. Ahogy a buszmegállóhoz értünk az ő busza már benn állt, szóval el kellett köszönni egymástól. Fogalmam sem volt, hogy fog elköszönni, de végül ugyanazt a megoldást választotta, mint az elején: féloldalas beállás, amiből szintén 3 puszi lett.
Annyira szeretném tudni, hogy mégis mit szeretne tőlem. Az egyik felem azt mondja, hogy akár érdekelhetem is őt, hiszen rózsát hozott (jujj tényleg, szegény elég leharcolt lett, mire hazaértem vele), elhívott, 1 órát buszozott, hogy be tudjon jönni. Meghívott, kedves volt, udvarias, egyszer sem utalt semmi baráti dologra, na meg nem szólt semmit, mikor a vállára dőltem, még közelebb is ült, ráadásul a kezemet is megfogta.  Másik felem viszont ott kiabál, hogy ne beszéljek bele a dolgokba többet, mint amennyi valójában történt. Minden lánynak virágot vesz, akivel találkozik, egyébként is elment volna az állatkertbe, így legalább volt kivel, kedves, mert így illik, és lehet, hogy most jött rá, hogy nem is olyan vagyok, mint amilyennek elképzelt. Ráadásul messze is lakik. Jó, nyilván nem fog egyből lerohanni, de nem bántam volna, ha a 3 puszinál többre jutunk.
Talán majd eldőlnek idővel a dolgok. Keres-e, és szeretne-e találkozni máskor is. Nem bánnám.
Egyébként miután hazaértem, ettem, rendbe szedtem magam, és már mentem is vissza Miskolcra, ugyanis Adél szülinapját ünnepeltünk, amolyan kocsmás, beszélgetős stílusban. Valójában akik ott voltak, mindet láttam már, és lehet, hogy 1-2 szót beszéltünk is, de nem nagyon ismertük egymást. Kezdetben elég feszélyezetten ültem, de minél többet ittam, annál könnyebben ment a társalgás… :D Végül majdnem mindenkivel dumáltunk és elég jó volt a hangulat, viszont a hely elég drága volt, így később kerestünk egy másikat. Így mire felszálltam a 0:15-ös buszra már volt bennem egy Somersby, egy fura nevű tömény, egy tejszínhabos másik tömény (nem tudom mi, de ilyen pálinkaszerű lötyi, baromi jó illattal), egy csokis-mogyorós fütyülős pálinka, és egy feketecseresznyés fütyülős. Na, az utolsót, azt nem kellett volna, valami iszonyat erős cucc volt, és az íze se jött be igazán. Kissé megszédültem, de ahhoz képest egész jól bírtam. Az egyetlen félelmem az volt, hogy hazafele bealszok a buszon és valahol egész máshol kelek fel, de szerencsére nem volt ilyen bajom. Olyan 1 óra fele feküdtem le aludni, és 9 előtt már ébren voltam. Gyanús, hogy ma megint aludni fogok.
Összegzésképpen elmondhatom, hogy jó nap volt, csak jó emberekkel, és jó emlékekkel. Kíváncsi leszek a folytatásra… : )