19.bejegyzés-Ismét jelentkezem :)

Az utolsó életejelem november 30-án volt, amit itt adtam magamról. Teljesen össze voltam törve, és nem akartam mindig ugyanazokat írni. Hogy fáradt vagyok, hogy elegem van, és semmihez nincs kedvem. Aztán jött a karácsony, ahol együtt volt a család, és jól elvoltunk. A tél folyamán elhatároztam, hogy ideje lépni: valaki kell mostmár az életembe. Ezt azután határoztam el, hogy megnéztünk az osztályal egy olasz filmet, az Amore 14-t. Azóta ez lett a kedvenc filmem. A történetben egy velünk egykorú lány van, és keresi "az igazit". Rengeteg fiú tetszik neki, elég sok fiúval randizik is, egészen addig, amíg a boltban, egy cd-be belehallgatva meg nem lát egy helyes fiút. A fiút Massinak hívják, és hosszabb, sötétbarna, göndör haja van. Nagyon aranyos :) . És ők is aranyosak voltak együtt. Egy nap a fiú, felírta az ablaküvegre a telefonszámát, amikor elment a lány sebesen írta bele a telefonjába. Ám hazafele a busz tömve volt és ellopták a telefont. Sajnos nem volt facebook a történetben, szóval nem találták meg egymást. A lány sok fiúval összejött közben, de egyikkel sem érezte azt az összhangot, amit csak Massival tudott érezni. Egy nap a discoban, újra egymásra találtak. Boldogok voltak.És az ember azt érezte, hogy csodák igenis léteznek.
Ez tetszett a történetben. Szóval a film megnézése után pár nappal a trolin ülve megpillantottam egy fiút, akinek ugyanazon tulajdonságokat tulajdonítottam be (talán csak beképzeltem magamnak??). Mindenesetre a hajuk megegyezett :D . Szóval leültem mellé, de nem mertem semmit sem mondani. Ahogy a suli ajtaját kinyitottam, kiderült, hogy egy iskolába járunk, pedig sosem láttam őt előtte. 'Jé, mi egy iskolába járunk'? kérdeztem. Háát, úgy látszik igen-ennyi választ kaptam, és a "komoly", első beszélgetésünk ennyinek is bizonyult. A terembe beérve első dolgom volt, hogy a tényeket közöltem Lillával, akivel addigra már remekül kijöttünk. Hogy mitől is lettünk ilyen jóban? Már nem emlékszem. Szinte tökéletes ellentétek vagyunk. Ő magas, hullámos hajú, extravékony, cicagatyás, és általában a feketét és a fehéret részesíti előnyben. Ő a városban lakik és elég sokan keresik a társaságát facebookon is. Gondolkodásmódja sokban különbözik az enyémtől, sokszor nem meri elmondani, hogy mit érez, pedig sokkal érzékenyebb, mint ezt akárki gondolja. Szerencsére a fiúk terén is más az ízlése: jobban vonzódik a fültágítós, max 1 évvel fiatalabb "badboy szindrómás" rajcsimenőpáwákhoz . Néha flegma, ha ahhoz van kedve, nem szereti megjátszani magát, amit tisztelek is benne. Egyszóval más világ, mégis megtaláltuk a közös hangot.  És ez így van rendjén. :)
Nos, ami engem illet, a magam 159 centijével elég alacsonynak mondhatom magam, falusi vagyok (najó, kisváros, de az élet sokban különbözik a várostól, nagyjából mindenben...). Minden ruhából a színeset részesítem előnyben,ha úgy adja kedvem farmert vagy szoknyát veszek fel és tulajdonképpen minden jöttmenttel szóba állok. Tuti, hogy egyszer ez lesz a vesztem, sőt máris érzem.... :D Sajnos a jó benyomás érdekében vagy ha úgy adja a helyzet, nem tudom magamat adni, vagy amit érzek, hanem mindig jobbat akarok magamból mutatni, amiből gyakran félreértések lehetnek, és kellemetlen helyzetbe tud sodorni. De ezeket a dolgokat majd később, mert oldalakat tudnék írni. 
A lényegre visszatérve: meséltem Lillának a trolis gyerekről, ami tulajdonképpen egyátalán nem nagy történet volt. Ám a következő héten ugyanazon a napon nem találtam a trolin az illetőt. Ám amint leszálltam, hirtelen mögöttem termett. Nem kicsit lepődtem meg, de irtó nagy boldogság árasztott el. A suliig beszélgettünk, és elmesélte, hogy csak miattam jött 2 órával korábban, ugyanis nincs első két órája, de remélte hogy láthat. Annyira happy voltam, mikor ezt megtudtam, hiszen még soha senki nem mondott nekem ilyet :). Jól elbeszélgettünk, és kiderült, hogy őt tulajdonképpen Daninak hívják, és hogy 11-es környezetvédős osztályba jár. Nagyon jóarcnak tartottam első benyomásként is, de úgy egyébként is, mindig nagyon figyelt arra, hogy mit mondok. Idővel már a közösségi hálón is egymásra találtunk, és a suliban való egymásra vigyorgásnál többig is eljutottunk. szünetenként megvárt a termem előtt és majdnem minden nap végigbeszéltünk egy szünetet. Még soha senki nem törődött ennyit velem, amiért nagyon hálás voltam neki. Minden este ő írt nekem, és 11- éjfélig biztos fenn voltunk beszélgetni. Egyre több és több dolgot tudtam meg róla. Például, hogy rajta van a jogosítvány dolgon, tehát most sokat jár el vezetni, és hogy eléggé művészléleknek mondható. Egyszer rögtönzött egy verset (legnagyobb sajnálatomra semmi love storyt nem véltem benne felfedezni :(  ), sőt, a végén annyira megnyílt, hogy elmesélte, hogy az apukája meghalt tüdőrákban, pont Dani szülinapján.Egyre jobban megnyíltunk egymásnak, és egyre több csodát véltem benne felfedezni. Nem múlt el úgy egy perc, hogy ne jutott volna az eszembe: Amikor pedig rágondoltam, mindig elmosolyodtam, tehát tulajdonképpen mindig... Mai napig azt gondolom, hogy ő volt a legfontosabb fiú, aki az életembe belépett.
Ám voltak dolgok, amik nem igazán stimmeltek, vagyis nagyon furcsa dolgok, amiket nem tudtam hova tenni. Idővel észrevettem, hogy Dani fura. Rendkívül fura. Megtudtam, hogy rockot hallgat, így észrevetettem a láncot a nadrágján, valamint zenekaros pólói is voltak, de ez még semmi sem volt. Egy csomó fém gyűrűt hordott és a gondolkodásmódja is nagyon más volt. Fura dolgokon agyalt. Például amikor én a felhők felett jártam 3 méterrel, ő azon gondolkozott, hogy hogy juthatna be a vatikáni könyvtárba. JESSZUS KI EZ? Idővel kezdtem megijedni, mert még különösebb dolgok derültek ki róla. Egyke, az anyukájával él és ő egy teljesen más univerzumban jár. Fura dolgokat eszik, mint a tejfölt megcukrozva, és később kalapot is kezdett horani. Kiderült, hogy 18 éves lesz, és egyszer már bukott matekból. Ez már önmagában is elég fura volt. Viszont már mikor szünetekben felhőtlenül beszélgettünk, és alapvető volt 2 puszi elköszönés gyanánt, nem értettem, hogy miért nem hív el sehova. És miért nem találkozunk sulin kívül. Folyton azt hajtogatta, hogy az anyja mindenkit elüldöz mellőle, és szándékosan szervez folyton keresztbe. Most komolyan? Én vagyok betépbe vagy körülöttem mindenki más? 2-en élnek forever aloneban, és nem akarják, hogy a másiknak jó legyen? Ne már hogy a 18 éves gyerek nem csinál azt, amit akar. És nem áll a sarkára? Akkor minek adja  a kemény rockert? Egyszerűen semmit nem értettem, hogy mi zajlik körülöttem. Idővel pedig már egyre kevesebbet keresett, egyszer elaludt, amikor arról volt szó, hogy együtt megyünk suliba. Egy nap már nagyon ideges voltam és muszáj volt rákérdeznem, hogy mi a fene ez. Közölte, hogy rájött, ő csak barátnak akar engem.  Egyszerűen nem tudtam hova tenni. Mivan? Miért csinálja ezt? Mit rontottam el? Fogalma sem volt róla, hogy én mennyire belé zúgtam. Akik eddig a naplómban szereplő fiúk voltak, sehol sem voltak hozzá képest. Azt hiszem, őt valóban szerettem annak ellenére, hogy minden hibájával tisztában voltam, és tudtam, hogy ő nagyban eltért a normálistól... :D. Egyszerűen úgy éreztem, hogyha ezt a barátság dolgot meg kell játszanom, akkor belehülyülök. Így aztán nagyon fájt, de arra kértem, hogy ne keressük egymás társaságát, mert én ezt így nem bírnám tartani. Tehát a történet vége az lett, hogy ő simán levegőnek nézett, nekem pedig időbe telt, hogy túllegyek rajta. Pedig a mai napig nevetnem kell, ha rágondolok, hogy mennyire más, mint a többiek, és ez már az egészséges szint alatt van. De azóta sem volt velem senki olyan figyelmes, mint ő. 
A boldogságom közepette mindig megfeledkeztem arról, hogy az én szertett kisfilmem vége nem lett happy end. A fiú közömbös lett, majd összejött egy másik lánnyal. Talán itt is ez volt a probléma? Nem tudom, mindenesetre illúzióromboló, hogy nem tudom, valóban létezik örök boldog kapcsolat?
Eltelt rajtunk az idő, közben betöltöttem a 15-öt, és a Danis ügyön már csak nevetni tudok. Ha ma azt mondaná nekem, hogy próbáljuk meg a dolgot, biztos , hogy nem ugranék a karjaiba. És ez nem a büszkeségről szól, hanem arról, hogy ez egyébként sem menne köztünk. És tényleg nem bírnám sokáig, hogy ő egy ilyen LSD világban él... :D
Szóval most itt vagyok, április van és még mindig szingli vagyok. Igyekszem egyre több hobbyt találni magamnak, ami elég sikeresnek bizonyul: dalszövegeket próbálok fordítani, angolul levelezek, rajzolok, sütök- főzök, hajat fonok, stb. :D . Jövőhéten bulizni megyünk ha minden igaz, remélem elindul majd egy gyönyörű "barátság" kezdete... :) De ha nem, akkor sincs baj, ha eddig megvoltam egyedül, most sem lesz másképp. Örülök, hogy van baráti társaságom, a többit majd hozza az idő. 
És a végére jöjjön a favorit zeném, fogalmam sincs, hogy hova tudnám csatolni, mert a történethez pont nem illik, viszont nagyon szép, odáig vagyok érte meg vissza :)