5. bejegyzés- Nyomulnak rám?

Sajnos a napokban kicsit elúsztam, nem tudok annyit és úgy írni, ahogy szeretnék, mert rengeteget kell tanulnom. Pénteken már semmi hangulatom nem volt, úgy zuhantam be az ágyba. Erről a suliról azt kell tudni, hogy a legjobbak között van, ami megköveteli a sok-sok óra tanulást... Így most rövidre kell fognom, de a lényeg ugyanaz. Pénteken vettem a fáradságot és beszéltem Krisszel. Persze facebookon, mivel hiába hiszek a személyes kapcsolattartásban, egyszerűen neten sokkal könnyebb (ez azért elég bizarr, nem?). Viszont most teljesen össze vagyok kavarodva. A beszélgetésünk eleje lapos volt, majd kezdett egész izgalmassá válni, amikor is mondtam, hogy hozok csokit, mire ő mondta, hogy ne kínozzam azzal, hogy megemlítem. Én viszont direkt hergeltem, hogy van finom csokim, hm.. Erre azt mondta, hogy nem szól hozzám, vissza se ír, és tényleg nem írt. Oké, hogy nem kellett volna eddig elmennem, de egy csoki miatt felpukkadni? Elhatároztam, hogy ma megkérdezem tőle, hogy ezt most mégis mire véljem, de nem volt merszem. Mert egy gyáva nyúl vagyok... :( DE! Holnap tuti megkérdezem. Az előzőekből kiindulva kell egy nap bátorsággyűjtés, hogy hozzászóljak, pedig a dumálgatás nem is olyan nagy szám. Miért van ez? És most komolyan, mi baja lehet Krisznek? Bár belelátnék a fejébe.. Vagy ez csak egy jó ok volt, hogy lepattintson? A fejemben csak úgy cikáznak a gondolatok, tele önbizalomrombolókkal, és mindenféle lekicsinylő dumával tőlem, nekem. Vááá! Na jó, inkább hagyjuk Kriszt, mert beleőrülök. Még hogy a nőket nem lehet megérteni?
A mai első két óra úszás volt, ami miatt kissé feszélyezve éreztem magam, ugyanis nem tudok úszni, valamint elég fura a gondolat, hogy az egész osztály előtt fürdődresszbe legyek. PEdig egy páran már láttak bikinibe is, mindegy. Az osztály 34 tagja közül csak két ember nem tud. Félix és én. Félixről azt kell tudni, hogy a legnemhelyesebb srác az osztályból. És ez még enyhe kifejezés. Én nem tartom rangsorolósnak magam a többiekhez viszonyulás terén, és jót is beszélgettem vele, de azért ő mégis más. Az arca tele van pattanással, a szemei valahogy lefelé állnak, a haja, mint valami szénakazal, és a lehellete sem valami kellemes. Mindegy, nem akartam diszkriminálni, így társalogtunk egy kicsit, de a kismedencébe is együtt kellett menni, ahol kicsit már kezdett idegelni. Folyton mögöttem volt, és mindig mondott valamit, ami elméletileg vicces lenne, csak biztos nekem nem esett le a poén. Ezek után már felüdülés volt az átöltözés. Pedig az is milyen macerás volt! A hajszárító olyan volt, hogy alá kellett állni, és addig szárított (volna), de én olyan alacsony vagyok, hogy nem érzékelt be, és mindig alá kellett raknom a kezem... Visszasétáltunk a suliba, majd következtek az órák. Megállapítottuk, hogy a médiatanár tök vicces, de néha elég fárasztóak a poénjai... pl. Na gyerekek, mé'Dia? Me nem Ági... Vagy: a leg a láb a legjobb magyarázószó... A többi óra nem volt valami különös, matekon nem értettem semmi, itthon kell majd értelmezni :( Ja, és Félix egész nap követett, meg mindig mutogatta, hogy üljek mellé, meg hogy melyik busszal megyek haza, mert jönne velem. Jajj, anyám, mindig így járok. Megsajnálom azokat, akik egyedül vannak, erre mindig rosszul járok, mert félreértik. A többi fiúnál miért nem működik ez így? Agyhalál...