27. bejegyzés- Ha az első nap elfáradok, mi lesz később?

Végre kapok egy kis levegőt ma, pedig semmit nem kellett tanulni. Mégis, ez a nap jobban sokkolt, mint tavaly egynéhány húzós nap. De hogy is kezdődött?
A nyári szünet alatt hozzászoktam, hogy hajnalig fenn vagyok, hiszen másnap korán kell kelnem. Nagyjából sikerült is visszaszokni, de igazából a halálra sosem lehet eléggé felkészülni…Tehát, tegnap olyannyira nem voltam fáradt, hogy éjfélig nyomtam a facebookot. Majd másnap fél 6kor keltem. Bár nem vagyok már elsős, azért kissé mégis ideges voltam, magam sem tudom megmagyarázni, hogy miért. Talán féltem, hogy nem kelt majd fel az ébresztő, vagy nem hallom meg, nem érek be időben (ráadásul az aszfaltozás miatt most van torlódás..) , de azt hiszem a leginkább mégis a társaság foglalkoztatott. Nem tudtam, hogy mire számíthatok, hiába ismertem az osztályt. Tudom jól, hogy a nagy többségnek nem vagyok a szíve csücske és azt is tudom jól, hogy ez fordítva is pont így van. Kölcsönös unszimpátia vagy csak én fújom fel ezt a dolgot? Ki tudja? . Minden esetre, ha egy nálam szebb vagy magabiztosabb lány látok meg a suliban, az lenullázza az egómat. Konkrétan a föld alá. És ez idegesít. Nem arról van szó, hogy riszálva akarom dobálni magam a folyosón, mert nem. Egyszerűen csak nem szeretek idegeskedni mások társaságában. Vagy mikor nem tudom, hogy hova is tegyem a kezem idegességemben. Komolyan: létezik valamiféle kényelmes, természetes kéztartás? Mert nekem ezen testrészeim valami 2 idegen dolognak tűnnek ilyenkor rajtam. Na,m mindegy. A nyáron kezdtem visszanyerni a régi önmagamat, nem akartam, hogy egy megsemmisítő pillantással lerombolják. Fura, hogy nem a fiúktól félek (bár nálunk nincs túl sok, aki van az se egy bálkirály :D) . Nálunk többségében lányok vannak. Olyan lányok, akik tisztában vannak önmagukkal, elfogadják, szeretik, sőt néha istenségnek tartják önmagukat és bár sokan mondják, hogy az egó nem jó: tévednek. Akinek kellő önbizalma van, az bármit könnyen elér az életben: karrier, barátok, egy jó munkahely. Aki meg nem tanulja meg szeretni magát, azt más sem tudja szeretni. Mert amikor azt mondom: nézd már a ribit, belefullad a csöcsébe, vagy: ne már, akkora rés van a lábai közt, hogy mindent átlátok… Ezek bármennyire is úgy tűnnek, nem az utálatból fakadnak, sokkal inkább az irigységből. Bár igaz, vannak, akiket nem azért nem kedvelek, mert sokkal többnek gondolja magát, mint bárki más. Hanem, mert azt hiszi, ha másokat porig aláz, akkor ő lesz az atyaisten. De ez már más téma.
Ott tartottunk, hogy sulikezdés, aggódás. Reggel fél 6-kor azért csak kipattantam az ágyból és hamar felvettem a mára szánt ruhámat. Mert már egy héttel ezelőtt elhatároztam, hogy csinosba szeretnék menni (nem tudom, mi van velem mostanában, elég gyakran változik a stílusom) így végül csipkeszoknyát vettem fel csíkos pólóval és egy farmer inget vettem rá. Nem tudom, hová sietek folyton, volt még egy csomó időm, de csak eljutottam odáig, hogy a magasabb talpú szandálomban tipegtem a buszmegálló felé 6:10-kor. A buszok késtek, mint tavaly is. Egy kisebb busz jött hamarabb, úgyhogy arra szálltam fel. A központban pedig kialakult egy nagyobb hering party . Nem volt túl kellemes az út a belvárosig, az aszfaltozás miatt 20 perccel később értem be, de még így sem késtem el szerencsére. Ninett már a lépcső mellett várt. Bár ő inkább Lillával van jobban el, megbeszéltük, hogy a héten összetartunk, amíg Lilla Olaszban van. Nyaralni. Ch, még mit nem.. :D .
Felmentünk a terembe, ahol már  benn voltak egy páran. Nos, hogy mi lett végül az az érzés? Nem is tudom, egy kicsit olyan: ha a saját osztályomban szenvedek és a csöngetés előtt nem tudom magam mivel lefoglalni az gáz? Talán ez volt. Igyekeztem ma nem kikészülni a „csajos vinnyogásoktól” . Nem tudom mennyire sikerült.
Ma egyébként 4 osztályfőnöki óránk volt, megbeszéltük a tanév rendjét, szünetekben pedig a szerencsétlen elsősökön derültem kicsit. Pont egy éve. Pont egy éve annak, hogy mi is ott szenvedtünk ünneplőben feszengve, miközben nem csak a helyet, de egymást se nagyon ismertük. Minden annyira idegen volt, és hiányzott a régi suli, a régi osztállyal. Valóban igazságtalannak éreztük, hogy csak az elsősöknek kell kiöltözni. Most, hogy második éves vagyok, már másként látom a helyzetet. Így már mindjárt jobban tetszik a dolog : ) . Bár az igazat megvallva, a régi osztályommal sokkal inkább fel tudtam oldódni, nem kellett attól félnem, hogy amit mondok majd nem lesz vicces, vagy éppen nem úgy reagálnak rá, ahogy azt gondoltam. Hiába telt el egy év, ez a dolog sajnos még mindig így van nálam. Fogalmam sincs, hogy a többieknek mi a véleménye erről.
Órák után unokatesómhoz, Adélhoz mentem, aki megcsinálta a körmöm. Ismét. És most is iszonyatosan tetszik : ) . Adél nagyon ügyes, és mindig jó körmöket csinál nekem. Az új mániám, hogy rakjunk zselét a megnövesztett körmömre. A múltkor foszforeszkáló kékeszöld volt, most pedig csajos rózsaszín köves lett. Szerelmes lettem *.* Remélem sokáig fenn fog maradni és nem esik majd le.
Még mindig nincs esernyőm. Apa átvitte a szomszédba és az óta nem hozta haza. Minden napra esőt mondanak én meg 10-15 percet gyalogolok a buszmegállóig + még utána is valamennyit. Még is hogy lehet így kimenni, mikor tudod, hogy esni fog? Agyhalál… Mondjuk, ha tavaly nem tettem volna tönkre az egyik esernyőt, most semmi gáz nem lenne, 2 esernyő közül mindig elvihetném az egyiket… Venni kéne még egyet, hurrá, micsoda genius :D
Holnaptól rendes órák, amiket azért elég keményen szerkesztettek össze. Hétfő: biológia, kémia, fizika első 3 órának? Ezt mégis hogy gondolták? Sebaj, egy év már megvan, már csak 3 kell… :D