21.bejegyzés- Vége a szünetnek :/

Az elmúlt időszakban elég hosszú szünethez szoktam hozzá, mert itt volt a tavaszi szünet, ami számunkra még néhány nappal tovább tartott (nem is emlékszem pontosan, de a matek sem az erősségem... :D), valamint a május 1-jét csütörtöktől egészen keddig élvezhettük. Tehát jó ideje ma voltam először suliban. A szünet alatt igyekeztem minél inkább kipihenni magam, nem foglalkoztam semmivel, majd tegnap este mikor kinyitottam a kémia füzetet, azt hittem szívrohamot kapok. A lap alján ott állt feketén- fehéren: összefoglalás, következő óra témazáró. Na, már csak az hiányzott. Délután 7 óra volt és totál lesokkolódtam. Már órán se tudtam rendesen odafigyelni akármennyire is szerettem volna. Tehát jóformán egy szót sem tudtam, és minden egyes meg nem értett mondat után nagyobb pánikba estem. Ezután anyámmal is összevesztem, ugyanis új heppünk hogy délutánonként futni megyünk, ő viszont csak sötétben hajlandó futni, mert akkor az emberek mit gondolnak róla, hogy ők dolgoznak, anyám meg futkározik. Na nehogy már miatta ne lássak semmit se a sötétben... Ráadásul amerre futunk, néha előugrik 1-1 béka, amitől már a falra mászok... De a legviccesebb az egészben, hogy akárhogy dühöngtem és lázadtam, észre se vette. Minél mérgesebb voltam, ő annál nyugodtabb volt. Először is közöltem, hogy nem megyek vele futni, mert nekem ez nem tetszik. Azt mondta jó, majd felküldte apámat, hogy beszéljen velem... Aztán nagy duzzogva elindultam, na mondom lehagylak muter, most már csak azért is érezd hogy mérges vagyok. Futottam, futottam, ő pedig hátul kullogott. Nem tagadom, jó érzés volt, hogy nem tudja követni az iramot, de persze ez sem esett le neki, ugyanis mikor hazaértünk ennyit mondott apámnak: hallod, a lányunk rohamosan fejlődik, lassan mással kéne futnia. Valamint mondtam neki, hogy örülnék, ha érdekelné egyszer az is, hogy én mit szeretnék, mire azt a választ kaptam, hogy jó, de őt nem érdekli. Megjegyzéseket tettem, hogy nem látok ilyen sötétben, mire ezt mondta: nem baj, mert én látok. JEP! Minél nyugodtabb volt, engem annál jobban felhúzott. Valamit nagyon tud, de azért tényleg örülnék, ha foglalkoztatná, hogy mit szeretnék. Apa csak hétvégente jár haza, mégis ő kérdezi meg mindig hogy mi újság, mi volt, és ma is emlékezett, hogy említettem a kémia tz-t, amiért külön felhívott, hogy hogy sikerült.

Ja igen, a kémia tz-m. Ma délutáni tanítás volt az érettségi miatt, és 7kor felkeltem, hogy megtanuljam. Magam is meglepődtem, hogy mennyi mindenre rájöttem, bár szerintem még most sem ütöm meg a 3as szintet. Szóval ma megtudtam, hogy nem írjuk meg a tz-t. Hát, azért egyátalán nem bánom :) Megkönnyebbültem, és örültem is, hogy van még egy kis időm felkészülni, mert magamtől nem tanultam volna rá 3 nappal korábban.

Ma bejött hozzánk egy olasz lektor, aki csak olaszul és angolul tud (így két nyelven próbálta megértetni magát, hátha valamelyik összejön), nos, amikor azt mondták, hogy 23 éves férfi, nem erre számítottunk. Ahogy belépett az ajtón, automatikusan felfele kezdtem nézni. Pedig a hapsi alig lehetett magasabb, mint én. Napbarnított bőrű, borostás, sötétbarna hajú, napszemüveges lazasrác. De hogy egy szavát se értettem az is tuti. Az elején mindenki zavarban volt, ugyanis folyton visszakérdezett, mi pedig nem értjük jól az olaszt, nem még hogy Beszéjük is. Bár valójában a végén is zavarban voltunk, tehát teljesen mindegy volt... :D Állítólag Francesco jön majd velünk osztálykirándulni. Miért érzem azt, hogy Emeséék körülugrálják majd, és a két hatalmas csöcstől még csak nem is látjuk, hogy Francesco is velünk kirándul? Háát majd kiderül...

Ja és hogy mostanság milyen a haveri köröm? Lillával szerencsére még mindig jóban vagyok. Az osztályban sokan nem szimpik nekem, Zsoltival és Hubával úgy elvagyunk nagyjából a lányok közül szerintem nagyon sok a flegma, és az is aki nagyra tartja magát a sok pénze miatt. Bár ki tudja, lehet csak én érzem így. Erősen gondolkozom, hogy átmegyek egy gyengébb gimibe. Az egyetlen visszahúzó tényező, hogy van néhány biztos pont az osztályban akik hiányoznának, egy szintén új környezet nem biztos, hogy befogadna. Nem tudom, hogy van-e értelme a sok tanulásnak, mert úgy sem fog kelleni, mondhat akárki akármit, ha úgyis szakmát szeretnék. Bátyám is itt járta ki a 4 évét, az érettségién nem látszik, hogy erősebb gimibe járt volna.

Hogy is van a mondás? A tegnap történelem, a holnap jövő, a ma adomány.

Igazából ez csak egy röpke gondolat volt, minden új döntés egy új fordulatot hoz magával. Szívesen küzdenék azért amit akarok, csak még arról sincs fogalmam, hogy mit szeretnék.

Bárhogy lesz úgy lesz, a jövőt nem sejthetem... :,)