13. bejegyzés- édesbús

Ma annyi minden történt velem, hogy azt sem tudom hol kezdjem.
Először is, elmaradt az első óránk, mert a múltkor töri óra keretében elmentünk múzeumot látogatni, ez pedig kiváltotta az első órát, ami ma volt. Ezért elég volt később is kelnem, és háttérinfókból már tudtam, hogy a tavalyi szívszerelmem (akihez az égvilágon semmi nem kötött össze, még egy szó sem) ugyanazon a buszon fog menni, amelyiken én is mentem. Na, de ez a busz 10 percet késett, és már kezdtem kikészülni. Mikor megérkezett, felszálltam, de a busz totál tele volt. Kerestem a helyes srácot, de nem találtam. Majd, amikor a megállóba értünk és leszállt, azt sem tudtam, mit gondoljak. Egy 17-18 éves fiú, a haja belőve, de az arca olyan szinten nem volt szép! Szinte egy teljes évet végigdepiztem miatta, most pedig totál kész lettem... Ő volt az, aki miatt annyiszor álomba sírtam magam? Azon tűnődtem, hogy most ő lett csúnyább, az elvárásaim lettek nagyok azzal, hogy rég nem láttam, vagy csak mivel gyakran vagyok a nagyvárosban, így elég sok helyes pasit látok meg. 
A suliban már állati jó kedvem volt, totálisan fel voltam dobva, amit a múltam , és a nevetségesen túlzott szomorkodásaim elengedésének könyveltem el. Még a fekvőtámaszokat is jó kedvvel csináltam tesin, ami nálam azért elég fura... Minden jól ment, és úgy éreztem ez a nap nekem van teremtve. Talán igaz lehet, hogyha az ember jó kedvvel lát a dolgokhoz, akkor azok jól sülnek el. Utolsó szünetben épp egy harmadik rajz leckével végeztem (fogalmam sincs, miért vagyok ekkora balek...), amikor hallom, hogy Huba azt mondja: Andi csinálta a házimat! 
Na, mondom valaki emleget, odamegyek, majd ezt mondom: Na, azért ennyire nem kell beajánlani! 
Nagyjából a mondat felénél tartottam, amikor észrevettem, hogy Huba Balázsnak beszélt.
Balázsról annyit kell tudni, hogy Hubával már vagy egy hónapja beszéltük, hogy jó lenne, ha bemutatna neki.  A srác irtó menő, már az első nap észrevettem Huba körül, és állatira megtetszett nekem. Ezért szóltam Hubának, de az már majdnem egy hónapja volt. Sajnos mindig elmaradt a dolog, de most mindketten éreztük, hogy itt az alkalom. 
Határozott kézfogásával mától hivatalosan is ismerem. Mi az, hogy ismerem? Totál belézúgtam! Egyszerűen annyira poénos, és érdekli, hogy mi van az emberrel. Közölte, hogy tök jó az M forma a rajzomban, ami amúgy 10 perc alatt csaptam össze :D. És állandóan törölgette a szemüvegét, én meg elkértem felpróbálni. Azt mondta jól áll!! Nos, a fekete vastagkeretes szemüvegében úgy néztem ki, mint egy titkárnő, de ha ő mondja, nem ellenkezek. Még egy csomó mindenről beszélgettünk, amikre sajna már nem emlékszem, mert szinte elájultam, nem csak a kinézetétől, hanem mert oltárira ideges voltam, nehogy valamit elrontsak, vagy beégessem magam... A témák sorra váltották egymást, mi hárman nagyon jót dumáltunk, végül én már nem igazán tudtam hozzászólni  a témájukhoz. Egyszer csak a következő mondatra lettem figyelmes, amit Huba mondott: Mikor mutatod már be a barátnődet?
Hogy mi? Barátnő? Egyszerűen nem akartam elhinni. Totál azt hittem, hogy csak félrehallottam (mivel nem valami jó a hallásom), de mégsem. Barátnő? Erről miért nem tudok? Most az egyszer nem passzoltak le, pedig ahányszor próbálkoztam egy fiúnál, mindig ez lett a vége. Most viszont, hogy még ilyen jófej sosem volt velem fiú, most persze kiderül, hogy semi esélyem nála.
Megszólalt a csengő, Balázs pedig kifelé indult. "Örülök, hogy megismerhettelek"- mondta, én pedig olvadtam, mint a vaj a mikróban. (Bocsi, nem jutott jobb az eszembe :D) . Mosolyogva integettem neki, de kifelé ment és már nem látta. Amikor már nem láttam az ajtóban, Huba felé fordultam: 'Baránője van?' - kérdeztem kissé hisztérikus hangon. 'Hát, igazából most ilyen se veled se nélküled kapcsolat. Nem lehet pontosan meghatározni' 
Ezt az egészet már nem tudtam hova tenni. A szemébe néztem és vártam, hogy reagáljon valamit. A reakció mindössze ennyi volt 'Kellett volna mondanom?' Hát nem lett volna rossz, na mind1 azért örülök, hogy megismertem, bár ne lenne ilyen jó arc...
A nap hátralévő részében kissé letargikus hangulatban voltam, de néha-néha elmosolyodtam, mert még soha egy fiú sem volt velem ilyen aranyos, mint ő abban a 15 percben. Egyszerre volt jó és rossz érzés bennem. Ha nem lenne barátnője, talán kellenék neki? Mit érdemes ilyenkor tennem? Nem lenne előnyös ha rányomulnék, miközben ő kapcsolatban van. De akkor sem akarom feladni. Ha kell várok.  Nem sokat, de várok :D . Érzem, hogy itt még nincs vége a sztorinak, szerepelni fog az életemben, az egészen biztos. Az egyetlen baj, hogy rengeteg lány haverja van, szóval tuti minddel ilyen kedves, talán elkönyvelhetem magam egynek a sok közül..