11. bejegyzés- Elveszett minden, amit fontosnak tartottam?
Sajnos még mindig nincs gépem, de azért bepofátlankodtam öcsémhez, aki most nem tartózkodik itt. Igyekszem összefoglalni a velem történteket.
Nemtudom, hogy eddig meséltem-e a haveri körömet. Tulajdonképpen minden szünetben Hubával és Zsoltival lógtam, érdekes módon velük éreztem igazán jól magam. A lányokkal is eldumálgattam néha, de ha ők megjelentekk, mindig odamentem hozzájuk, velük még a semmiről is el lehetett beszélgetni. Tegnap viszont minden megváltozott. 4. órában szabadfoglalkozás volt, erre megkérdeztem Zsoltit, hogy nem idegesítem-e őket, mindezt úgy, hogy önszántából ült be mellém... Közölte, hogy amúgy nem lennék idegesítő, de állatira zavarja, hogy minden szünetben a nyakukon lógok, és nem hagyok nekik egy kis szünetet. Tudtam! Tudtam, hogy szar van a palacsintában, csak nem merik mondani. Tehát ezért voltak velem jó arcok, mert nem akartak megbántani, nem pedig azért, mert bírtak. Na szép. Ezek után egész órán nem szóltam hozzá, hagytam Britney Spears-t hallgatni (mert tényleg azt hallgat xD), és jobb híján ország-városoztam a lányokkal. Hova süllyed már le a szintem? Már alsóban megúntam az ország-várost... Mert az osztály társasága ilyen rétegekből áll: A menőbbek (magyarul a nyavajgósak és a nagyképűek) , a gazdagabbak és bulizósak (a bulizással várnék még egy évet, anyagilag meg nem sorolhatnám oda magam ), a tanulósok, akiknek minden témájuk ezen forog. Ide jöttem át én. Mert az egy kimaradt réteg a fiúk rétege. Közöttük vannak a visszahúzódók, a bunkó parasztok, és a jóarcok, azaz Hubáék... Nos, azt gondoltam ennél tökéletesebb társaság nincs is, viccesek és befogadtak. Tévedtem. a következő szünteben szinte rohantam Hubához a következeő kérdéssel. 'Én most tényleg olyan rohadt idegesítő és tenyérbemászó vagyok, akitől nem lehet szabadulni? ' Mire csak ennyit mondott: Annyira nem.
Hát jó, ezt nem tudtam mire vélni. Elmeséltem neki, hogy Zsolti totál kiosztott, hogy milyen idegelő vagyok. Ő nem mondott rá semmit, majd mejelent Zsolti, aki megkérdezte, hogy miért lóguk a nyakukon. Hát, azt hittem ezt előző órán megbeszéltük, de nem. Már kissé idegbetegen kezdtem el hozzá beszélni, hogy jófejnek tartottam őket, meg minden. Aztán Hubához beszéltem, és Zsolti még mindig figyelt. Mire leoltottam, mint az állat, hogy mit figyel rám, ha úgyse neki beszélek, mert ha idegesítem, akkor miért hallgat meg, és nem neki beszélek, hanem Hubának, mert őt bezzeg nem zavarja. Erre kaptam egy ilyet, hogy 'Vagy csak nem mondja.' Itt nem érkezett tagadás, úgyhogy totál mérgesen ültem vissza a helyemre, ráadásul egy védőnő szakos végzős is akkor jött be a terembe, hogy beszéljen a kamaszkori változásoktól. Na már csak ez hiányzott. 45 percen keresztül dühösen hallgathattam, hogy a lányoknak megnő a mellük, menstruálnak, és, hogy hogy kell a tampont felhelyezni, az intimhigéniát, a testszőrzet különböző helyen való megjelenését, majd hogy a fiúknak merevedése van, hogy megnő a péniszük, stb...
Na ez kellet még. Erre következett egy utolsó kegyelemdöfés:a földrajz. A tanárnővel összefoglaltunk, és minen második cicókáim" szócskával sikerült átvenni az anyagot. Megkajáltam a menzán, majd a nap megmentője Dorina, volt osztálytársam és igen jó barátnőm eljött a suli elé, és plázáztunk egyet. Hatalmas öleléssel fogadtam, és mindent elmeséltem neki. Minden irányból kiveséztük a dolgokat, bár semmire nem jutottunk, azon tanakodtunk, ha nem megyek Hubáék közelébe (mert ezek után nem mentem és nem is fogok), észreveszik-e, és ha igen, akkor mikor. Eddig nem igazán hatotta meg őket, hogy nem mentem feléjük, tehát megvan az esély rá, hogy most sem izgatja majd őket. Teljesen mindegy, úgy sem érzik a dolog súlyát. Tavaly sokat voltam egyedül, és elmondhatom: egyedül lenni kegyetlen. Ezért kapaszkodtam annyira, abba a barátságba, ami volt, mert nem akartam elveszteni. Mert tudtam, hogy ha ennek vége, az fájni fog, de nagyon. Értük ért a szemembe valamit az osztály, azért voltam mindig jókedvű, mert tudtam, hogy számíthatok rájuk. Tévedtem. Még ennyit se érdemeltem meg...
A hétvégémet illetően semmit nem terveztem az égvilágon. X faktort nézek ma is és holnap is. Rengeteget szeretnék pihenni és remélem a tanulás is bele fog férni, mert azért elég sok minden történik egyhuzamban, ami nem baj, csak a dolgok felfelé is ívelhetnének.
Azért egy kis motiváló szöveg tőlem magamnak:
Nem akarom, hogy a körülmények alakítsanak engem; én akarom alakítani a körülményeket.