39.bejegyzés- Randi egész napra ... :)

Március 7, szombat ismét a dupla programok napja. Szerencsére sikerült Somával ismét egy találkozót szervezni, és úgy döntöttünk, hogy kijöhetne ő Miskolcra, ami mindkettőnknek jó volt: nekem közel volt, neki pedig fél óra-20 perccel rövidebb út busszal. Persze semmi sem lenne az igazi, ha nem volna egy kis kavarás a dologban, hosszú egy történet, a lényeg hogy a szüleim sikeresen elérték, hogy önként égessem be magam Sománál, úgy, hogy végül is semmi szükség nem lett volna rá… Szóval így indult a történet. 3 óra előtt egy kicsivel a buszmegállóban vártam, és mikor leszállt megláttam a kezében (ismét!) egy  gyönyörű, nagy virágú vörös rózsát. Hát én ezt nem hiszem el… Létezik ennél figyelmesebb pasi a világon? Köszönésképp ismét a 3 puszi lépett érvényben, na meg a virág miatt kapott tőlem egy ölelést is. :)  Első körben elmentünk sétálni, ami jó ötletnek bizonyult, mert elég szép idő volt kinn. Beszélgettünk mindenféle dolgokról, az előző napi bulijáról, hogy miket tervezünk még a hétvégére, a munkájáról, úgy Miskolcról és éppen, ami eszünkbe jutott. Szerencsére megint nem volt baj a kínos csenddel, mert folyamatosan beszéltünk. Két duma láda… :D Mikor már egy jó ideje sétáltunk pihenésképp leültünk a parkba. Az idő úgy elszaladt, pillanatokon belül kezdett hűvösödni és beültünk a közeli presszóba. Ő colát kért én pedig forrócsokit, és beültünk az egyetlen kanapéra, ami ott benn volt. Jobb helyet nem is találhattunk volna, mintha csak nekünk lett volna foglalva az a hely. Nagy, kényelmes placc, szemben nagy tv, tehát nem unatkoztunk. Beszéltük, hogy mindketten megyünk majd bulizni, csak ők még nem tudták, hogy hova, vagy ahol mi leszünk, vagy egy 18+os buli volt nekik tervben. Nem értem, hogy bír 2 bulit egymás után, úgy hogy napközben nem is alszik… Olyan túl sok konkrét dolgot nem tudok mesélni, nem beszéltünk semmi komolyabb témáról, mégis úgy elrepült az idő, hogy már a busz menetrendet kellett megnézni. Amint megindultunk a megállóba, Soma teljesen nyugodt hangon megszólalt: „ott megy el a buszom” ... Így történt, hogy végül nem pánikolt be és kibírta mellettem 20:10-ig.
A megállóban sötét volt és szörnyen hideg, fel sem tudtam fogni, hogy hűlhet le az idő ennyire. Pár percet várakoztunk csak, de most nem próbálta megfogni a kezem. Ott álltunk egymás mellett, kezemben a rózsa, mintha együtt lennénk, de olyan szinten megvolt a magánszféránk, hogy teljesen barátinak látszott a találkozó. Hirtelen már be is kanyarodott a busz, és elérkezett az a pont, amit a legkevésbé vártam, és legszívesebben még 5 órát Somával maradtam volna.
- Azt hiszem, elköszönök most már, nehogy lekéssem a buszt- mondta, mire csak bólintottam.
És itt következett az a rész, amit már magam sem tudom, hogy mi volt valójában, vagy hogy írjam le. Valahogy azért megpróbálom felidézni úgy, ahogy volt…
… Mindig is szokása volt a féloldalas beállás, sosem tudtam ez mi akar lenni, talán amolyan döntsem el én, hogy hogy köszönök. De most máshogy állt be, úgy felém fordította a fejét és közelebb hajolt. Én 3 puszit akartam adni, de úgy láttam, ő valami mást vár. Én is felé fordítottam a fejem, és mondanám, hogy meg volt az első közös csókunk, de épp, hogy egy szájra puszinál több volt, elhúzta a fejét és ennyit mondott: „jujj bocsi ez elég gáz volt, na megyek, szia”
What the f…?Egyszerűen fel sem tudtam fogni, hogy ez az egész mi volt. És azt sem tudtam, hogy ki kezdeményezte, teljes képszakadás, egyszerűen csak megtörtént. Nem vagyok az a fajta, aki lerohanna egy fiút. És azt sem tudtam, hogy megbánta-e. Mendegéltem hazafelé a hidegben, fele olyan vastag ruhában, mint kellett volna, rózsával a kezemben, a fejemben egy hatalmas kérdőjellel. Nem nagyon járt a fejemben semmi, csak mosolyogtam, csak nevetni tudtam az egészen.
Valójában túl sokat nem volt időm ezen morfondírozni, hiszen készülni kellett a buliba. Hazaértem, ettem, letusoltam, rendbe szedtem magam, és hamarosan indulhattam is. Anyáék elvittek Dorkáékhoz. Ott elmeséltem neki a dolgokat, és úgy döntöttem, hogy most jól kibulizom magam, mert már bőven rám fér. Nagyjából fél 1 magasságában indultunk el, 1 óra után nem sokkal már benn is voltunk.
Odabenn hatalmas volt a tömeg, a zene csak úgy bömbölt és kíváncsi voltam, hogy mi vár majd rám (mert ugye minden bulinak története van, kivétel nélkül). Valahogy nem volt akkora kedvem ehhez az egészhez, mint máskor, de azért elvoltunk. Az emberek addig-addig lökdöstek minket, amíg a végén a tánctér szélére lyukadtunk ki. És akkor hirtelen megláttam Somát. Szóval tényleg eljöttek. Megörültem neki, odamentem hozzá, és köszöntem. Ő viszont olyan furán nézett rám, a köszönése is olyan semmilyen volt. Meglepődtem, és nem is értve a dolgot kissé arrébb mentünk Dorkával.  Tuti, hogy nem ismert meg, mint azt a csajt, akiről az elején mesélt- dühöngtem nagyban és egyszerűen nem tudtam úgy táncolni, hogy ne folyton őt keressem a szememmel, de már nem láttam. Teljesen ideges voltam, és semmihez sem volt kedvem. Nem akartam bulizni, nem akartam táncolni, még szegény fiúkat is elég szépen elküldtem, ha közelebb jöttek. Bár volt, aki rászolgált, mert egyszer azt vettem észre, hogy valaki hátulról hajol felém, és mindjárt összeér a szánk. Jesszus! Mégis mint gondol az ilyen? Az a baj, hogy tudom… Sokan örülnek az ilyen gyökereknek…
Na de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mindenhol őt kerestem, de sehol sem láttam a tömegben. Egyszer azonban csak megláttam, és muszáj volt odamennem. Nagyjából ez zajlott le:
- Te most komolyan nem ismersz fel?- Kérdeztem enyhén hisztérikus hangon
- Már hogy ne ismernélek fel?
- Na, akkor hogy hívnak?
- Engem?- Na jó, talán ezért mondják, hogy részeg emberrel nem jó beszélgetni… Értelem felsőfokon.
- Ne szórakozz már Soma, engem hogy hívnak?
- Jaa, hát Andi!- Nyögte ki végül, én meg kissé bekattanhattam, mert az első reakcióm az volt, hogy egyből megöleltem, egy „basszus ne szórakozzál többet ilyen hülyeségekkel” mondattal, végül elmentünk táncolni.
- Hogyhogy végül ide jöttetek?- Érdeklődtem
- A másik hely nem volt szimpatikus, na meg tudtuk, hogy ti is itt lesztek.
- Ja, értem, jó itt látni titeket.
- Tudod, az a búcsúpuszi… Nagyon gázul jött ki.
- Hát elhiheted, hogy nem én kezdeményeztem- Érveltem, a számomra még mindig helyes meggyőződésem
- Pedig én sem, de mindegy is. És akkor most hogy legyen tovább?
- Hát,részemről nem bánnám, ha lenne valami több is- Jelentettem ki, még magam számára is meglepő nyugodtsággal, kevésbé voltam feszélyezett, mintha csöndben beszélgettünk volna. Fogalmam sem volt, mit is reagálhat rá, de egy váratlan pillanatban… Megcsókolt. Igen csak meglepődtem, de annyira jó érzés volt végre annak a csókját megkapni, akitől olyan rég óta vártam. Részletesen nem igazán tudok róla beszámolni (nem hiszem, hogy bárkit is érdekelne egyébként), de azon kívül, hogy a puszta tényt tudom, hogy igen, megtörtént, a többi teljesen kiesett. Megszakadt a külvilág. A buli viszont csak akkor kezdődött el. Időközben Dorka összeismerkedett egy szimpatikus, aranyos szemüveges sráccal, aki normálisnak látszott, így nyugodt szívvel bíztam rá a barátnőmet, egy feltétellel: eszébe se jusson rányomulni.
Én pedig örültem, hogy végre nem csak beszélgetünk Somával (nem mintha nem szeretnék vele beszélgetni… de ez valahogy jobb programnak bizonyult. Átkarolta a derekam, én pedig közelebb mentem hozzá. Fejem a vállára hajtottam, éreztem, hogy puszit nyom a homlokomra, amikor pedig a nyakamat puszilgatta, önkéntelenül is elvigyorodtam. Bírom ezt a gyereket… :)  Szegényen látszott, hogy eléggé fáradt a második buliján egy hétvége alatt. Az egyik asztalnál ülve megfogta a kezem, rámnézett, majd kis idő múlva olyan szinten bámult a messzeségbe, hogy azt néztem, mindjárt bealszik és befejeli az asztalt :D . Végül szerencsére nem így történt. Egy szép emlékképként  az is megmaradt bennem, hogy mesélte, hogy ő is szeretne olyan színű belépőt mint mi, mire én azt mondtam, hogyha szeretné, legközelebb ha találkozunk, neki adom. Persze csak ha lesz legközelebb. Ő elmosolyodott, magához húzott, és adott egy puszit, és megígérte, hogy természetesen lesz legközelebb. Olyan aranyos volt : ). Jó ideig még együtt maradtunk ott, de utána tényleg elég fáradt volt, így elköszönt. Közöltem vele, hogy én már csak integetve merek tőle elbúcsúzni, mert a végén ha gáz lesz, rám fogja…  „Én azért reméltem, hogy többet is kapok, mondjuk egy puszit…” mondta, és így „harcolt ki” egy búcsúcsókot, majd még egyet, végül elköszönt.  Hazamentek, mi pedig maradtunk még Dorkával kicsit... Izgatottan várom a Somával készült közös képet és a folytatást. Sajnos a nagyobb távolság miatt egy darabig megint nem találkozunk :/ Remélem azért ez nem ront majd mindent el, meg azt sem tudom, hogy sor kerül-e arra, hogy hivatalosan is együtt legyünk már valamikor. Majd az idő eldönti, csak olyan nehéz várni…
Dorkát viszont sajnálom kicsit. Ő is jól érezte magát a gyerekkel, de mint később kiderült, valami mégsem működött, mert a srác nem akarta felvenni vele a kapcsolatot. Kicsit bűntudatom lett, hogy végül csak én jöttem ki jól a dolgokból, azért remélem Dorkának is összejön lassan valami, mert igazán megérdemli, és végre nyitott mások felé. Remélem ez azért nem vette el nagyon a kedvét.